Nyugdíjas Klub hírei

2013. július 19-én (pénteken) este a Vasutas és Községi Nyugdíjas Klub részt vett a Vásárhelyi-Bréda Kastélyban megrendezésre kerülő nótaesten. A programra jelentkező klubtagjaink a rendezvényt a klub anyagi támogatása mellett térítésmentesen tekinthették meg.

Sokan éltek a felkínált lehetőséggel: 47 fő jelentkezett előzetesen a programra, akik mindannyian el is jöttek. A Bréda Kastélyhoz való kijutást volt, aki önállóan, míg többen összefogásban feliratkozás szerint szállítással oldották meg. A csoport jókedvűen, kedélyes társalgás mellett várta a műsor kezdetét. Több fellépő egymást követve szórakoztatta a közönséget. A hangulatos környezetben eltöltött vidám este mindanyiunkat kiragadott a hétköznapok egyformaságából.

Öröm volt számomra, hogy ha nem is teljes létszámmal, de a Vasutas és Községi Nyugdíjas Klub tagjainak jelentős többsége élt a lehetőséggel, és megjelent a zenés rendezvényen. A program gyors megszervezésében segítségünkre voltak a választott aktivistáink. Nekik külön köszönettel tartozunk, hogy a tagságot rövid idő alatt értesítették és mozgósították. Köszönettel tartozunk klubtársaink nevében azoknak is, akik saját gépkocsijukkal segítettek, hogy tagjaink a helyszínre kijuthassanak.

Fodor Béláné klubvezető

 

All for Joomla All for Webmasters

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek nekünk, hogy a lehető legjobb szolgáltatást nyújthassuk. Adatkezelési tájékoztató