A Vadasparkban jártunk

2012. szeptember 21-én, pénteken egész napos kirándulást szerveztünk Szegedre. Az időjárás kedvezett, a megelőző esős napot követően, kitisztult ég alatt gyülekezett kis csapatunk. Mind gondozottak, mind dolgozók és családtagjaik részt vettek az előzőleg hetekig szervezett programon. Reggel 7 óra 30 perckor a Művelődési Ház elől elindultunk utunkra, bérelt busszal. 32 fős csapatunk délelőtt a Vadasparkot látogatta meg, majd 13 óra után megebédelt a Tündérkonyhában. Délután megtekintettük a Szegedi Dómot, illetve a téren a Gasztronómiai Fesztivál keretében kirakodó bazárokat. 16 óra körül a Tisza parton parkoló busszal hazaindultunk. Klárafalván még megálltunk fokhagyma és burgonya vásárlás erejéig. Este fél 7 körül pedig kellemesen elfáradva megérkeztünk Lőkösházára. Nagyon jól éreztük magunkat, a résztvevők részéről elvárásként fogalmazódott meg további kirándulások szervezése. Képek itt.

 

Zámboriné Vásárhelyi Judit, intézményegység-vezető


Szalonnasütés

Szalonnasütés került megrendezésre a parkban. A résztvevők nagy lelkesedéssel készültek a várva-várt szabadtéri elfoglaltságra. Voltak, akik nem szerettek volna maguknak sütni, csak kóstolgatni egy kis zsíros kenyeret friss hagymával. Egy a lényeg, mindannyiunknak jól esett és igen belakmároztunk a szabad levegőn. Sült paprika, hajában sült burgonya és sült hagyma is készült választékbővítésnek a még éhes sütögetők számára. A fényképekre nézve mindenesetre elkönyvelhetjük, hogy ismét egy vidám és sikeres gondozóházas klubprogramon vagyunk túl. Képek itt.


Kézimunka kiállítás

A Gondozási Központban egy napos kiállítást szerveztünk Lénárt Andrásné, lőkösházi alkotó munkáiból. Gyönyörű hímzett, riselt fehér, valamint kalocsai terítőket tekinthettünk meg. Mutatós díszpárnák, lila alapon színesen hímzett futók és fehér alapon fehér, illetve színesen hímzett értékteremtő munka valamennyi. Minden látogatónak élményt adott, mindannyian megcsodáltuk a terítőket az alkotóval való beszélgetés közben. Manapság újra divatba jöttek ezek a népművészeti motívumok. Köszönjük a lehetőséget! Képek itt.

a Gondozóház szervezői


All for Joomla All for Webmasters

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek nekünk, hogy a lehető legjobb szolgáltatást nyújthassuk. Adatkezelési tájékoztató